Megjelent az Önkéntes Szemle 2022. évi 4. száma

2022.12.17

Az Önkéntes Szemle második évfolyam negyedik számának első két elméleti tanulmánya napjaink egyik legfontosabb válságának, az orosz-ukrán háború menekültjeinek megsegítésével foglalkozik. Egyrészt bemutatjuk a kárpátaljai fiatalok önkéntes tevékenységét, másrészt az egyik legjelentősebb karitatív szervezet menekülteket megsegítő, középtávú programját megalapozó szükségletfelmérés módszertanát és eredményeit ismertetjük. A harmadik elméleti tanulmány egy nagyon érdekes és itthon még kevéssé kutatott témával a szülői bevonódással, mint önkéntességgel foglalkozik azon keresztül, hogy a szerzők szisztematikusan feldolgozták ennek nemzetközi irodalmát. A gyakorlati tanulmányok keretében két, a hazai környezetvédelemmel foglalkozó szervezet esettanulmányát mutatjuk be. Az első esettanulmányban egy egyetemi, intézményi, fenntarthatósági és megtakarítási programról és az ott folyó önkéntes tevékenységekről, míg a másodikban egy tizennégy éve működő zöld szervezet sokrétű programjairól és a szervezet önkéntes-menedzsementi munkájáról olvashatnak. A módszertani esettanulmányok sorában egy újonnan létrejött, egyházi módszertani központ keretében megvalósuló önkéntes tevékenységről és az önkéntes koordinátori feladatokkal foglalkozunk. A recenziók egyike az önkéntesek egy sajátságos csoportjának, az egyszeri önkénteseknek nemzetközi kutatási eredményeivel ismertet meg, míg a második recenzióban egy finn példa alapján az időskori önkéntesség társadalmi és közösségi befogadást elsősegítő szerepéről olvashatnak.